Lilla - Napi vonatozás
2015. február 11. írta: Tamás Gergely

Lilla - Napi vonatozás

Lilla-napi vonatozást rendez az ÉSZAKERDŐ Zrt. 2015. február 21-én, szombaton a Lillafüredi Állami Erdei Vasút fővonalán. Ilyen még nem volt, ugyanis a Miskolc-Dorottya utcáról induló különvonat utasai Garadnán leszállva egy hagyományos falusi disznótor kezdetére érkeznek majd! A Mókus Odú erdei falatozó ehhez illő mulatsággal, finom falatokkal és italokkal készül. A gasztronómiai élmények mellett vezetett erdei sétát indítunk a megújult Pisztráng Tanösvényre, útba ejtve a Lillafüredi Pisztrángtelepet is. 

PROGRAMOK:

DISZNÓTOROS GARADNÁN    A garadnai érkezést követően indul a mulatság! A Mókus Odú meglepetéssel fogadja a különvonat utasait, kezdetét veszi a látványos falusi disznótor és munkába lép a böllér. A „pórul járt” malac feldolgozásához – többek között hurka- és kolbásztöltéshez – a vállalkozó kedvűek közreműködésére is számítunk! A helyben készült hurkából, kolbászból, szalonnából és egyéb finomságokból vásárolni is lehet majd. A rendezvény végéig zene, tánc, mulatság szolgálja a jó hangulatot és sétakocsikázásra is lehetőség lesz a környéken. Ebédlehetőség ugyanitt.

LILLAFÜREDI PISZTRÁNG    A disznóvágás után, a malac feldolgozásának kezdetekor (kb. 11:30 órakor) az érdeklődők számára szakavatott erdész vezetésével séta indul a megújult Pisztráng Tanösvényre. A könnyű erdei séta során rendhagyó módon útba ejtjük a neves Lillafüredi Pisztrángtelepet is, ahol a telep vezetője ismerteti majd a garadna-völgyi haltenyésztés mikéntjét. A Pisztrángtelepen halvásárlásra is lehetőség lesz. A séta kb. 14:00 órakor ér véget Garadnán, ahol a diszntóros ebéd várja majd a résztvevőket.

A Mókus Odú erdei falatozó helyben készült disznótoros ebédet kínál vendégeinek! A véres és májas hurkából, kolbászból és pecsenyéből álló, párolt káposztával és kenyérrel körített ebéd ára 1600 Ft,-/adag. 

Ebédigényét jelentkezéskor kérjük előre jelezze, ára a helyszínen fizetendő. 

MENETREND, PROGRAMOK:

·         8:45-től                  gyülekező Miskolc-Dorottya utca állomáson

jegyváltás előzetes regisztráció alapján

·         9:15         Különvonat indulása Miskolc-Dorottya utca állomásról

a különvonat Garadnáig nem áll meg, esetleges lillafüredi felszállási igényét kérjük a jelentkezéskor előre jelezze!

·         10:08       Érkezés Garadnára

vendégek fogadása meglepetéssel, disznótor kezdete

·         ~11:30-tól             – disznótor – húsfeldolgozás kezdete, hurka-, kolbász töltés a résztvevők bevonásával

·         Pisztráng Tanösvény bejárásának kezdete, séta a Pisztrángtelephez

·         14:00       Visszaérkezés Garadnára a tanösvény-bejárásról, disznótoros ebéd a Mókus Odúnál

·         15:15       Visszaindulás Garadnáról Miskolcra

·         15:35/15:40          Lillafüred

·         16:13       Visszaérkezés Miskolc-Dorottya utca állomásra

Korábban visszatérni szándékozó vendégeinknek rendelkezésre állnak a LÁEV menetrend szerinti járatai az alábbi indulási időkkel:

Garadna indul:    11:30, 12:45, 14:00

menetidő Miskolcig: 58 perc

A menetrend tájékoztató jellegű. Az esetleges változásokról indulás előtt, illetve a helyszínen minden jelentkezőt időben értesítenünk.

RÉSZVÉTELI DÍJAK:

·         Kedvezményes árú jegyek a különvonatra:

·         Felnőtteknek 1800 Ft,-/fő, gyermekeknek (14 éves kor alatt) 1200 Ft,-/fő

·         Érvényes a Miskolc-Dorottya utca – Garadna közti egyszeri menettérti utazásra a különvonaton, illetve visszaútban bármely menetrend szerinti vonaton.

·         Kedvezményes jegy váltásának feltétele az előzetes regisztráció!

·         Kedvezményes jegyek legkésőbb 2015. február 19-én 23:59-ig igényelhetők. Az ezután, vagy a helyszínen jelentkezők csak a szabad helyek függvényében és teljes áron vehetnek részt a programon! A teljesárú jegyek díja: felnőtt: 2100,-, gyermek: 1400 Ft,-/fő. Jegyváltás előzetes regisztráció alapján indulás előtt (8:45 órától) az állomáson.

·         Lilla nevű utasaink számára e napon a különvonatokon való utazás díjmentes!

·         4 éven aluli gyermekek számára a különvonatokon való utazás díjmentes.

·         Kutya felnőttjegy váltása esetén szállítható, azonos váltási feltételekkel (1800 / 2100 Ft,-/kutya áron).

·         Kerékpár gyermekjegy váltása esetén szállítható, azonos váltási feltételekkel (1200 / 1400 Ft,-/kerékpár áron), ám korlátozott számban.

JELENTKEZÉSKOR KÉRJÜK MEGADNI:

·         a jelentkezők pontos számát, megjelölve, hogy felnőtt-, vagy gyermekjegyre jogosult-e az illető,

·         részt kíván-e venni a tanösvény-bejáráson

·         kér-e disznótoros ebédet - és ha igen, mennyit - a Mókus Odúban.

 

JELENTKEZÉS / információ: kisvasut@eszakerdo.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://welovemiskolc.blog.hu/api/trackback/id/tr27161683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása