Bemutatkozik a Dűlő Étterem
2015. február 10. írta: Tamás Gergely

Bemutatkozik a Dűlő Étterem

Miskolc középpontjában, az Avas hegység lábánál, a Népkert közepén, a Kisavas történelmi pincesoránál található a város gasztronómiájának legújabb színfoltja, a Dűlő étterem. A műemlék épület és a 16 sz. után kialakult pincék ihlették meg az étterem arculatát, amelyre neve is utal. A régen híres Miskolc környéki dűlőkről származó szőlőkből készült borokat itt tárolták, és árulták a pincék felé épített borházakból. A kisavasi pincék felé épült vendéglők, borozók mindig is az egyik legfontosabb közösségi színtere volt Miskolc életének, ez még a század elején is így volt. Ennek a hangulatát szeretnék újra teremteni a Dűlő étterem tulajdonosai, dolgozói, akik a magyaros konyhát, a helyi és regionális termelőktől származó alapanyagokból varázsolják a vendégek asztalára. Borkínálatuk tartalmazza az ország legfontosabb borvidékeiről származó nektárokat. Az étlapon megtalálható a naponta változó menü és a hétvégi ajánlat is. A dűlő étteremben keveredik a kultúra, a művészet és a a modern de hagyományőrző gasztronómia, valamint a történelmi Miskolc érzése. 

Asztalfoglalás telefonon, illetve az alábbi weboldalon is lehetséges.

Dűlő étterem

3529 Miskolc, Görgey Artúr u. 10.

Elérhetőség: 

Telefon:  +36 70/ 333 - 1992

E-Mail: info@dulo.hu

Weboldal: http://dulo.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/dulomiskolc

Nyitva:

kedd-szombat: 12:00-22:00 
ebéd: 12.00 – 15.00
uzsonna: 15.00 – 18.00
vacsora: 18.00 – 22.00

vasárnap: 12.00 – 15.00

dulo-etterem.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Térkép: itt

A bejegyzés trackback címe:

https://welovemiskolc.blog.hu/api/trackback/id/tr757158331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása